Negyven év alatt több mint félszáz nemzetközi bestsellerrel a háta mögött Stephen King minden idők legnépszerűbb szerzőinek egyike, munkája azonban kevés elismerést kap ’magasabb’ irodalmi körökben.
2003-ban, amikor kitüntették az amerikai Nemzeti Könyvdíjjal, valóságos hadjárat indult ellene, élén a legendás irodalomtörténésszel és kritikussal, Harold Bloom-mal. A The Western Canon szerzője az amerikai kultúra hanyatlását látta abban, hogy az általa filléres rémregények írójának tartott King ilyen rangos kitüntetést vehetett át.
Bloom véleménye több mint egy évtizeddel később sem változott, ahogy az a BBC-nek tett nyilatkozatából is kiderül: „Stephen King neve Proust, Joyce, Henry James, Faulkner és a regény műfajának többi mestere mellett szóba sem jöhet egy komoly olvasó számára.”
De ha King valóban nem más, mint filléres rémregények szerzője, hogyan merülhet fel a neve egyáltalán az amerikai irodalmi kánon kapcsán? Peter Straub, a horror műfajának másik, számos Bram Stoker-díjjal kitüntetett csillaga érdekes szemszögből közelíti meg a kérdést.
Stephen King: Aki kapja, marja
Straub King munkásságát Charles Dickenséhez hasonlítja: mindkettejük népszerűsége rendkívüli, széles és változatos összetételű tömegek élvezik írásaikat, hihetetlenül termékeny írók, érdeklődésük középpontjában az alsóbb társadalmi osztályok állnak, vonzódnak a groteszk és morbid dolgokhoz.
Ami azonban még ennél is fontosabb: a népszerűség irodalmi megítélésük szempontjából mindkét szerző esetében inkább átoknak, mint áldásnak bizonyult. Kinggel kapcsolatban már hirtelen felívelő pályája kezdetén, a 70-es években felmerült a kérdés, hogy vajon ’komoly’ írónak számít-e vagy sem. Akkoriban erre egyértelmű nem volt a válasz, hiszen hogyan is képviselhetne valódi irodalmi értéket egy olyan szerző, aki ilyen közvetlenül és sikeresen érint meg ennyire széles - és részben műveletlen −olvasóréteget.
Straub rávilágít, hogy a ma már a világirodalmi kánon fontos részét képező Dickensről annak idején kísértetiesen hasonló dolgokat mondtak bírálói a ’magas’ irodalmi körökben. George Eliot például egyenesen felháborodott azon a szerinte extravaganciába hajló népszerűségen, amit a Twist Oliver „melodramatikus és szentimentális” szerzője élvezett: „Megkérdezhetnénk, hogy egyáltalán ki veszi komolyan Mr. Dickenset?” A kérdés akár Kingről is szólhatna.
Dickens életművéről természetesen már tudjuk, hogy kiállta az idő próbáját, jelentőségét többé nem kérdőjelezik meg. És hogy Stephen Kingre milyen sors vár? Ez még a jövő zenéje, de annyi bizonyos, hogy bár kiterjedt bibliográfiájában jócskán akadnak gyengébb minőségű művek is, legértékesebb alkotásai a popkultúrának mára szerves részévé váltak.
Könyvajánló
Harmincöt évvel az Éjszakai műszak című novelláskötete után a hátborzongató történetek nagymestere új elbeszélés gyűjteménnyel lepte meg Hűséges Olvasóit.
A Rémálmok bazára húsz, kötetben korábban nem közölt történetet tartalmaz, s King mindegyikhez rövid bevezetőt írt, amelyben feltárja az írások születésének körülményeit és a maga személyes motivációit.
A történetek között izgalmas kapcsolatok, közös vonások fedezhetők fel: erkölcs, utóélet, bűntudat, mit tennénk másként, ha a jövőbe látnánk vagy éppen kijavíthatnánk a múltban elkövetett hibáinkat. Némelyik novella szereplője az élete végéhez közeledve felidézi bűneit és vétkeit; mások ráébrednek, hogy természetfeletti képességekkel rendelkeznek; és vannak, akik vesztükre egyenesen az ördöggel paktálnak.
King kirakodóvásárában igazán változatos a kínálat - egy autónak látszó szörny (a la Christine), egy ember, aki gyászjelentésekkel gyilkol, egy e-könyv-olvasó, amely párhuzamos világokra nyit ablakot, és persze az örök favorit, az emberiség végpusztulása... Minden olvasó megtalálhatja itt a maga kedvencét - de a szerző figyelmeztet, hogy a portékáját óvatosan kell kezelni, mert "a legjobbaknak foguk van".
Utolsó kommentek